Days, 86400.00066 sec – instant

analóg fotósorozat - instant fényképek, 8.9 x 10.8 cm, 2019

A projektet bemutató 'Days, 86400.00066 sec' kiállítás -kapcsolódva a doktori kutatásomhoz is- csillagászati léptékű alapvetésekből kiindulva a tér és az idő észlelhetőségének, valamint leképezhetőségének dilemmájából építkezik.

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kiállítóterében bemutatott dia sorozat egy olyan észlelési eljárással készült, amelynek elsősorban az idő múlásának analóg fotografikus reprezentációja a célja, a végeredményként kapott lenyomat a bolygónk mozgását a Nap látszólagos elmozdulásának leképezésével örökítette meg.

Előzményként olyan szolárgráf eljárások szolgáltak, melyek hívás nélkül eredményeznek képet. Ezek a metódusok jellemzően valamilyen monokróm anyag fény hatására bekövetkező részben véletlenszerű elszíneződésével hozzák létre a látványt. A kiállításra olyan anyagokkal kísérletezem, melyek magukban hordozzák a színreprezentáció lehetőségét is. Emellett a másik fontos szempont volt valamiképpen megörökíteni az idő lenyomatát, a ciklikusan ismétlődő esemény, az egy nap direkt jelhagyását.

A projekthez polaroid instant filmre egy napon keresztül exponálni képes kamerákat fejlesztettem. Ezeket számos – Budapest és Paks környéki – helyszínen helyeztem ki, az adott tér és a Nap égi útjának viszonyát megörökítésének szándékával. Az eljárás során használt pozitív instant film sajátosságából kifolyólag az elkészült képek közvetlen kapcsolatban voltak az észlelés tárgyával, az időt megjelenítő égitest fényével.

kiállítva:

FKSE Studió Galéria, Budapest, 2019.10.29. - 2019.11.08.