Space-time bending instrument

2024

kinetikus fényinstalláció

Technika: mikrokontroller, ingaóra szerkezet, lineáris egység, motorika, alumínium struktúra, lézeres szintező, csillagászati állvány, háló, kontakt mikrofon, hangszóró

Méret: 1m x 0.7m x 1.8m

Az inga-elven működő szerkezet az idő relatív természetét modellezi a kozmológia szempontrendszereit alkalmazva. A csillagász állványra rögzített motorikus sínhez hozzáerősített “ingaóra” most elveszítve klasszikus inga jellegét, a megszokottól eltérően egy motorika húzó mozgása által jobb, illetve bal irányba tér ki. Az alapvetően másodperces időegység is módosul, kihúzódik és lelassul. A mozgást és a hangot, a szerkezet két oldalára helyezett szintezőlézer fénye egészíti ki. Ahogyan a szerkezet egyik irányba elcsúszik közel kerül a mellette függő háló felületéhez, ahol annak rácsszerkezetében módosulást eredményez. Az egyik oldalon sűrűsödik, míg a mások oldalon ritkul a rácsháló.

A szerkezet komponensei [fény, hang, elmozdulás és annak sebessége] így tulajdonképpen arra az alapvető, de sokszor hangsúlyát vesztett tényre irányítja figyelmünket, hogy az idő, amelynek sodrát éljük tulajdonképpen egyáltalán nem stabil vagy objektív mérték. A térben történő mozgás és annak tartama sem az általunk definiált “egymásodperces” intervallumokban telő vagy múló történés. Például, ha egy nagyon nagy tömeghez, mondjuk egy Fekete lyukhoz elkezdünk közelíteni, akkor ott megváltozik az idő sebessége, de attól is módosul, ha teljesen távol vagyunk az adott nagyméretű tömegtől. Mindehhez a sebesség kérdése is hozzáadódik. Gyorsan haladunk vagy éppen relatíve stagnál a haladásunk, tehát megállunk.

Az itt látható installáció működésekor nem az inga mozgatja az óraszerkezetet, nem az inga adja az ütemet, mint ahogyan azt megszoktuk, hanem a szerkezetbe épített motorika és annak imitált térbeli elmozdulása. Tehát jelen esetben a tér szabja meg az időt és nem az idő a teret.

A működés vizuális lenyomataként keletkező és a hálók szálsűrűségében tetten érhető változás tulajdonképpen az elkerülhetetlen és folyamatos múlás természetét befolyásoló körülmények pillanatnyi nyoma. Ilyen körülmény, az időben részt vevő entitás elhelyezkedése vagy viselkedési mintázata. Tehát amilyen módon közlekedünk a térben, azzal tulajdonképpen megszabjuk a saját időnket is.

Light shifting instrument

2024

kinetikus fényinstalláció

Technika: mikrokontroller, lineáris egység, motorika, tál, tükör, teodolit állvány, 3D nyomtatott és alumínium struktúra, tükröződő felület, ventilátor

Méret: 2m x 1m x 1.2m

Az installáció a kozmikus vöröseltolódás kérdéskörét vizsgálja a szivárvány színeit felbontó, majd annak egyes színeit visszatükröző eszköz révén.

Edwin Hubblenek, az akkori legnagyobb távcsövet használva, az 1920-as évek első felében sikerült bemérnie, hogy a galaxisunk csak egy a sok közül és arra is rájött, hogy mindemellett, ami körülöttünk van egyszerre távolodik is tőlünk. Mert minden, ami távolodik az egyre nagyobb vöröseltolódást mutat. Ez tulajdonképpen úgy sikerült dekódolni, hogy miközben a távolságokat mérték ki, egyes csillagok színképét vizsgálták meg. Ezeket a színképeket ujjlenyomatként lehet értelmezni, amivel megbecsülhető a csillagok hőmérséklete, felszíni gravitációja és a rajtuk található fémek gyakorisága. Ha a színképből bizonyos sávok kimaradnak, ott nincsen fény. Sötétség van. Ami azért fordulhat elő, mert attól függően, hogy egy-egy csillagnak az atmoszférájában milyen elemek vannak jelen, úgy azok egy speciális színtartományt visszafognak a fényből. Arra jött rá Hubble, hogy minél távolabb van tőlünk egy égi objektum, ezek a fekete sávok annál inkább eltolódnak, ami elvileg nem lehetséges, viszont itt lép közbe a kozmikus doppler hatás, ami miatt, ha valami távolodik tőlünk, akkor elkezd megnyúlni a hullámhossza és a vörös irányba indul el.

Continuously shifting coordinates

2024

kinetikus fényinstalláció

Technika: mikrokontroller, motorika, vezeték, kábel, LED, 3D nyomtatott alkatrészek

Méret: 5m x 5m x 2m

Az installáció egy prototipizálási folyamat eredménye, az aktuálisan rendelkezésre álló logisztikai kapacitások megléte mellett. Elemeiben és tematikus egységeiben is rímel a kiállítás alcímével, így tulajdonképpen a térben látható további eszközök felvetéseit hozza közös fókuszpontra. A térben mozgó tárgy, azokról a folyamatokról szól, amelyekben általánosságban az időről és a térről szoktunk gondolkodni. Ehhez, a szó szoros értelmében véve földhözragadt elképzelésrendszerhez képest azonban az idő sokkal nyúlánkabb, a tér pedig sokkal távolibb dimenziókkal rendelkezik és sokkal kevésbé sík.

A most látható szerkezet mindenféle konkrét momentumot mellőzve a három térbeli dimenzió és az idő dimenziójának együttesét vizualizálja azzal, hogy véletlenszerű vagy jobban mondva esetlegesnek tűnő pontokat vesz fel a térben. A szerkezet pásztázó vagy keresésre emlékeztető mozgása olyan, mint az emberiség megismerés irányába tett kísérletei, a próbálkozások halmaza, amivel dekódolni igyekszik az univerzumot. Azok a módszerek és eszközök, amik a próbálkozások közben születtek szépen mutatják az akkori embereknek a gondolatait. Ugyanakkor a mozgás magát az univerzumot is jellemzi, vagyis annak működési mechanizmusát. A szerkezet által keltett morajlás pedig újabb érzékelhető rétegként jelenik meg a térben.

Space-time clock

2024

fényinstalláció

Technika: mikrokontroller, LED mátrix kijelző, 3D nyomtatott alkatrészek

Méret: 0.4m x 0.4m x 0.025m

A kiállításon elindított számlálók 3 értéket jeleznek ki:

A számlálók sebes mozgása érzékletesen mutatja, hogy néhány másodperc alatt több száz kilométernyi mozgás érhető el.

Counters of Relativity

2024

fényinstalláció

Technika: mikrokontroller, vezeték, 7 szegmenses LED kijelzők, 3D nyomtatott alkatrészek, fém struktúra, óraszerkezet hangspirál, szolenoid

Méret: 0.1m x 2m x 0.08m

A Relativitás számlálója egy olyan gépegyüttes, aminek 32 kijelzőjén ugyanaz a kód fut. A kód segítségével az egyes számlálók mindig egyet [+1] adnak hozzá a legutolsó kapott értékhez. Az így kapott értékeket elkezdik kijelezni. Ha a számlálókat egyszerre indítjuk el, akkor elvben mindegyiknek ugyan azt a számot kellene mutatnia. Annak következtében, hogy az egyes számlálók körülményeiben apró eltérések keletkezhetnek /pl: az elektronika, a hőmérséklet és a kábelezés okán/, differenciák keletkeznek az összegekben. Azt lehet látni, hogy az utolsó karakterek el fognak térni egymáshoz képest. A számok szétcsúsznak a számlálókon.

Hasonló pillanatokat élhettek át J. C. Hafele és Richard E. Keating 1971-ben, amikor a relativitáselmélet ellenőrzése céljából céziumsugaras atomórákat szállítottak egy utasszállító repülőn. A kísérlet publikált eredménye alátámasztja a relativitáselméletet.

Event horizon instrument – Beyond boundaries

2024

kinetikus fényinstalláció

Technika: LED, mikrokontroller, motor, fémszerkezet, folyadék

Méret: 1m x 1m x 0.8m

A Beyond Boundaries installáció az Event Horizon Instrument sorozat első tagja. A művek fókuszában az eseményhorizont, mint asztrofizikai jelenség áll.

Ez a szerkezet a tudományos kísérletek során létrehozott céleszközök esztétikáját idézi meg. A hasonló módon, kísérletezés során prototipizált gépezet funkcionális eszközként szolgál a plafonra kivetített fényjelenség létrehozásához.

Az eseményhorizont olyan határfelület, amin túlról jelek már nem érnek el a megfigyelőhöz, a mögötte elinduló fénysugarak soha nem lépik át annak határfelületét. A megfigyelő oldaláról rajta áthaladók pedig nem tudnak visszatérni.

Emiatt léteznek olyan terek elszórva az univerzum szövetén, melyek nem ismerhetőek és tapasztalhatóak meg direkt módon. Még ha a tekintetünket eme határfelületre is vethetnénk közvetlen közelről, akkor sem ismerhetnénk meg az azt létrehozó és egyben mögötte meghúzódó szingularitást; az eseményhorizont azt soha nem fedné fel számunkra. Így az csak a képzeletünkben ölthet alakot.

Különös módon talán éppen akkor kerülhetünk a legközelebb az eseményhorizonton túli felfoghatatlan viszonyok megértéséhez, amikor a tudattalanunkat szabadjára engedjük és teret adunk hagyunk ott ennek a mindennapi tapasztalatainkat messze túlhaladó jelenségnek.

A Beyond Boundaries installáció az eseményhorizontot mint határfelületet vizsgálja, valamint az azt létrehozó és egyúttal mögötte meghúzódó feltérképezhetetlen térrészt, a szingularitást, ahol a téridő görbülete eléri a végtelen értéket. A szerkezet olyan erőhatást generál a forgatás által, mely meghajlítja a benne lévő folyadék felszínét. Ezáltal pedig nemcsak a folyadék felületét görbíti meg, hanem a felülről érkező fénysugarakat is fokozatosan elhajlítja. Az ismételt mozgásfázisok során egészen addig gyorsítja a szerkezet önmagát, amíg egy örvénnyé egyetlen fényfolttá nem fókuszálja a folyadék felszínéről visszaverődő fényt. Az így létrejövő fényörvény a fekete lyuk körül megjelenő akkréciós korongot idézi.

Ilyen módon Ez a folyamatosan változó optikai rendszer tehát újabb és újabb kísérleteket tesz az eseményhorizont görbült határfelülete mögött meghúzódó szingularitás megidézésére.